Nehéz szavakba foglalni az életem, elmesélni ki is vagyok, mi is vagyok, mit csinálok, s miért
csinálom…
Messziről indulva, egy kacskaringókkal teli, erre is, arra is vezető, hol itt, hol ott megálló,
kitérőkkel tűzdelt utamon jutottam el idáig.
Festő lennék? …vagy grafikus?
Netán grafikus-festő?
Nem is tudom…
A témák kifejezése, láthatóvá tétele legtöbbször nem egy technikára egyszerűsödik le nálam, hanem vegyítem azokat, különös zamatot adva a mondandómnak.
Képeimen, festményeimen megpróbálom elmesélni az engem körülvevő világot, annak
lelkemben megmaradt lenyomatát, absztrahálódó mását…
A munkáimban megbúvó hangulatok, témák nem mások, mint pillanatok, rezdülések csupán, amolyan eszenciái az általam megtapasztaltaknak.

Színek zengése…
Ezeken a festményeimen a színekkel, fényekkel, formákkal játszom, így mutatom meg a lendületet, a láthatót és láthatatlant, az érzéseket, az érzelmeket, a képzeletet, a rezdülésnyi valóságot, a pillanatok gyönyörűségét, a vágyakat, a szenvedélyt, netán a szenvedést, a fájdalmat, bánatot. Mindent, ami engem körülvesz, ami foglalkoztat.
Leginkább nonfiguratív ábrázolással, csak a színek és a vonalak mesélik el a gondolataimat, a bennem megfogalmazódó témát.

Grafikák…
Fekete a fehéren, vagy fehér a feketén világ ez.
Nemesen egyszerű, de mégis beszédes. Itt csak a vonalak, azok szigora, törése, vagy buja görbülete, hullámzó lüktetése uralja a papírt. Másként beszélnek a szemlélőhöz, mint a színek.

Korrajz…
Amikor felismerhetővé válnak a képeim részletei, akkor a mély fájdalom, a tehetetlenség nyomasztó érzése vezeti a kezemet, így készülnek jelenünk szomorú, szívemet marokra fogó pillanatainak lenyomatai.

18+…
Időnként az arra kíváncsi szűkebb körnek a női test szépségeiből mutatok meg részleteket, de a magam módján elmesélve, sokszor különleges szemszögből.                                              Nő, a nőkről… Nem csak nőknek.

Legtöbbször nem akarom nevén nevezni a dolgokat, inkább sugallatok festményeim, grafikáim, s hagyom, hogy gondolatokat ébresszenek a szemlélőben.
Már nem is kellenek szavak, a képeim beszélnek helyettem.          Amit én nem tudok mondatokba foglalni,
azt mind elmondják az ő sajátságos nyelvükön. Csendesen elsuttogják, vagy a világba kiabálják, hogy ki is vagyok, milyen vagyok, mit érzek, miről álmodom.
Általuk leshet be mindenki a világomba.

…

Sokan, sokféleképp támogattak, támogatnak, hogy szárnyalhassak egyre tovább, egyre messzebb:

Sándor Zsuzsa festőművész-művésztanárnak köszönhetem, hogy észrevette a bennem rejlő
lehetőségeket, tehetséget, szenvedélyesen bevezetett a képzőművészet rejtelmeibe, művészettörténeti
alapokat adott nekem, megismertette velem a képzőművészetben használatos technikákat.

Nagy B. István és Dévényi János festőművészek voltak a mestereim főiskolai éveim alatt, mellettük merülhettem el igazán az önálló alkotás szépségeiben.

L-Gazdag Ágnes festőművész és Baksa Anikó azok, akik nem hagyták, hogy csupán „magamnak”
fessek, és a csendes évek után kinyitották a kapukat előttem…

A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság részéről Kovács Béláné Pető Magdolna és Kovács Béla az, aki rendületlenül, fáradhatatlanul, és önzetlenül támogat hitemben, pályámon, egyre messzebbre vivő utamon.

„…lassan és remegve játszani kezdtem a melódiát, amit régen, régen, régen hallottam egyszer zengeni és zokogni a szívemben.”          /Karinthy Frigyes: A cirkusz/

Játszom hát tovább a melódiát, amit én hallok zokogni, vagy zengeni a szívemben…